2009. szeptember 13., vasárnap

Szatmárcseke, csónakos fejfás temető


Európai különlegességnek számít a szatmárcsekei csónakos fejfás református temető is, ahol több mint 600 tölgyfából faragott fejfa áll. Eredetükről megoszlanak a vélemények, de megdönthetetlen magyarázat nincs a csónakos fejfák eredetére. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ősi ugor csónakos temetkezési szokás utolsó emléke, mások szerint azért temetkeztek így, mert a falut körülvevő vizek áradásakor a halottakat csak csónakban vihették a temetőbe



A temető legmagasabb helyére építették Kölcsey Ferenc síremlékét. A bejárattól is jól láthatóan, kiemelkedő dombon áll a fehér márványoszlopokból készült klasszicista síremlék. A költő 23 évig lakott a községben, itt írta többek közt a Himnuszt éss itt hunyt el 1838-ban.

A település megközelíthető közúton: az M3-as autópályán előbb Nyíregyházáig kell menni, majd innen a 41-es és 49-es úton Györtelekig, innen északkeleti irányban a 491-es úton, Kölcsénél balra 7,1 km, de megközelíthető Vásárosnamény felől is, a tivadari hídon át

Házsongárdi temető


Európa egyik legrégebbi sírkertje, a kolozsvári Házsongárdi temető, amelyet az 1585-ös pestisjárvány idején létesítette a kolozsvári közgyűlés. A név egyes feltételezések szerint a német Haselgartenből ered, ami Mogyorókertet jelent, de mára a Házsongárd név a magyar nyelv egyik legszebb szava lett. A köztemetőben felekezettől függetlenül bárki helyet kaphatott, így 1739-ben a területet bővíteni kellett. A sírkert legrégebbi sírkövét még 1585-ben állították, a több mint négyszáz évet vészelt át tehát többé-kevésbé épségben
A temető valóságos panteon, mivel több erdélyi történelmi család (bethleni Bethlen, iktári Bethlen, Rhédey, Mikó, Béldi, Jósika, Berde, Sombory, Paget, Donogány) kriptájának, s egykori tudósok, írók, művészek, színészek, egyetemi tanárok, püspökök, papok, politikusok (Apáczai Csere János, Szenczi Molnár Albert, Misztótfalusi Kis Miklós, Kendeffy Ádám, Jósika Miklós, Mikó Imre, Bánffy Miklós, Brassai Sámuel, Berde Mózsa, Bölöni Farkas, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Szilágy Domokos, Kós Károly) sírhelyének befogadója

2009. szeptember 12., szombat